All NT OTBook
Compare Texts
Philemon 1 Hebrews 8

Hebrews 9:1-28

Hebrews 10 James 1

Hungarian Bible

 
 
 
Hbr 9:1
 
Annakokáért voltak ugyan az elso [szvetségnek] is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye.  
 
Hbr 9:2
 
Mert sátor építtetett, az elso, a melyben [vala] a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek.  
 
Hbr 9:3
 
A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének,  
 
Hbr 9:4
 
Melyben vala az arany füstlo oltár és a szvetség ládája beborítva minden felol aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szvetség táblái,  
 
Hbr 9:5
 
Fltte pedig a dicsoség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikrol most nem szükséges küln szólani.  
 
Hbr 9:6
 
Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az elso sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,  
 
Hbr 9:7
 
A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a fopap, vérrel, melyet magáért és a nép buneiért áldoz.  
 
Hbr 9:8
 
Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az elso sátor.  
 
Hbr 9:9
 
A mi példázat a jelenkori idore, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tkéletessé tenni a szolgálattevot,  
 
Hbr 9:10
 
Csakis ételekkel meg italokkal és külnbzo mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig ktelezok.  
 
Hbr 9:11
 
Krisztus pedig megjelenvén, mint a jvendo javaknak fopapja, a nagyobb és tkéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,  
 
Hbr 9:12
 
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az o tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, rk váltságot szerezve.  
 
Hbr 9:13
 
Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:  
 
Hbr 9:14
 
Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki rkké való Lélek által nmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektol, hogy szolgáljatok az élo Istennek.  
 
Hbr 9:15
 
És ezért új szvetségnek a kzbenjárója o, hogy meghalván az elso szvetségbeli bunk váltságáért, a hivatottak elnyerjék az rkkévaló rkségnek ígéretét.  
 
Hbr 9:16
 
Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkezo halála bekvetkezzék.  
 
Hbr 9:17
 
Mivel a végrendelet holtak után jogeros, külnben pedig, ha él a végrendelkezo, épen nem érvényes.  
 
Hbr 9:18
 
Innét van, hogy az elso sem szenteltetett meg vér nélkül.  
 
Hbr 9:19
 
Mert mikor Mózes a trvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vrs gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a knyvet is és az egész népet meghintette,  
 
Hbr 9:20
 
Mondván: Ez azon szvetség vére, a melyet Isten számotokra rendelt.  
 
Hbr 9:21
 
Majd a sátort is és az istentiszteletre való sszes edényeket hasonlóképen meghintette vérrel.  
 
Hbr 9:22
 
És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a trvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bunbocsánat.  
 
Hbr 9:23
 
Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél külnb áldozatokkal.  
 
Hbr 9:24
 
Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe elott megjelenjék érettünk.  
 
Hbr 9:25
 
Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a fopap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;  
 
Hbr 9:26
 
Mert külnben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az idoknek végén, hogy áldozatával eltrlje a bunt.  
 
Hbr 9:27
 
És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:  
 
Hbr 9:28
 
Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak buneinek eltrlése végett, másodszor bun nélkül jelen meg azoknak, a kik ot várják idvességkre.  

Genesis | Exodus | Leviticus | Numbers | Deuteronomy | Joshua | Judges | Ruth | 1 Samuel | 2 Samuel | 1 Kings | 2 Kings | 1 Chronicles | 2 Chronicles | Ezra | Nehemiah | Esther | Job | Psalms | Proverbs | Ecclesiastes | Song of Solomon | Isaiah | Jeremiah | Lamentations | Ezekiel | Daniel | Hosea | Joel | Amos | Obadiah | Jonah | Micah | Nahum | Habakkuk | Zephaniah | Haggai | Zechariah | Malachi | Matthew | Mark | Luke | John | Acts | Romans | 1 Corinthians | 2 Corinthians | Galatians | Ephesians | Philippians | Colossians | 1 Thessalonians | 2 Thessalonians | 1 Timothy | 2 Timothy | Titus | Philemon | Hebrews | James | 1 Peter | 2 Peter | 1 John | 2 John | 3 John | Jude | Revelation
Philemon 1Hebrews 81 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Hebrews 10James 1
© 2005 redegg.org Home | Bible | About | Help | Site Map | Violin Flash Cards