All NT OTBook
Compare Texts
Romans 1 1 Corinthians 11

1 Corinthians 12:1-31

1 Corinthians 13 2 Corinthians 1

Hungarian Bible

 
 
 
1Cr 12:1
 
A lelki [ajándékokra] nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.  
 
1Cr 12:2
 
Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz.  
 
1Cr 12:3
 
Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.  
 
1Cr 12:4
 
A kegyelmi ajándékokban pedig külnbség van, de ugyanaz a Lélek.  
 
1Cr 12:5
 
A szolgálatokban is külnbség van, de ugyanaz az Úr.  
 
1Cr 12:6
 
És külnbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben.  
 
1Cr 12:7
 
Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.  
 
1Cr 12:8
 
Némelyiknek ugyanis blcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;  
 
1Cr 12:9
 
Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;  
 
1Cr 12:10
 
Némelyiknek csodatévo eroknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;  
 
1Cr 12:11
 
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek küln, a mint akarja.  
 
1Cr 12:12
 
Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is.  
 
1Cr 12:13
 
Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár grgk, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.  
 
1Cr 12:14
 
Mert a test sem egy tag, hanem sok.  
 
1Cr 12:15
 
Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testbol való; avagy nem a testbol való-é azért?  
 
1Cr 12:16
 
És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testbol való; avagy nem a testbol való-é azért?  
 
1Cr 12:17
 
Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás?  
 
1Cr 12:18
 
Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta.  
 
1Cr 12:19
 
Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test?  
 
1Cr 12:20
 
Így azonban sok tag [van] ugyan, de egy test.  
 
1Cr 12:21
 
Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.  
 
1Cr 12:22
 
Sot sokkal inkább, a melyek a test legerotelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:  
 
1Cr 12:23
 
És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;  
 
1Cr 12:24
 
A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségk. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván,  
 
1Cr 12:25
 
Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.  
 
1Cr 12:26
 
És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt rülnek a tagok mind.  
 
1Cr 12:27
 
Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.  
 
1Cr 12:28
 
És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban eloszr apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévo eroket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.  
 
1Cr 12:29
 
Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévo erok-é?  
 
1Cr 12:30
 
Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?  
 
1Cr 12:31
 
Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.  

Genesis | Exodus | Leviticus | Numbers | Deuteronomy | Joshua | Judges | Ruth | 1 Samuel | 2 Samuel | 1 Kings | 2 Kings | 1 Chronicles | 2 Chronicles | Ezra | Nehemiah | Esther | Job | Psalms | Proverbs | Ecclesiastes | Song of Solomon | Isaiah | Jeremiah | Lamentations | Ezekiel | Daniel | Hosea | Joel | Amos | Obadiah | Jonah | Micah | Nahum | Habakkuk | Zephaniah | Haggai | Zechariah | Malachi | Matthew | Mark | Luke | John | Acts | Romans | 1 Corinthians | 2 Corinthians | Galatians | Ephesians | Philippians | Colossians | 1 Thessalonians | 2 Thessalonians | 1 Timothy | 2 Timothy | Titus | Philemon | Hebrews | James | 1 Peter | 2 Peter | 1 John | 2 John | 3 John | Jude | Revelation
Romans 11 Corinthians 111 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 1 Corinthians 132 Corinthians 1
© 2005 redegg.org Home | Bible | About | Help | Site Map | Violin Flash Cards