All NT OTBook
Compare Texts
Mark 1 Luke 4

Luke 5:1-39

Luke 6 John 1

Hungarian Bible

 
 
 
Luk 5:1
 
És lon, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, o a Genezáret tavánál áll vala;  
 
Luk 5:2
 
És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az o hálóikat.  
 
Luk 5:3
 
És o bemenvén az egyik hajóba, a mely a Simoné vala, kéré ot, hogy vigye egy kissé beljebb a fÃldtol: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.  
 
Luk 5:4
 
Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.  
 
Luk 5:5
 
És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.  
 
Luk 5:6
 
És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az o hálójuk.  
 
Luk 5:7
 
Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jojjenek és segítsenek nékik. És eljÃvén, megtÃlték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.  
 
Luk 5:8
 
Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tolem, mert [én] bunÃs ember vagyok, Uram!  
 
Luk 5:9
 
Mert félelem fogta kÃrül ot és mindazokat, a kik o vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak;  
 
Luk 5:10
 
Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.  
 
Luk 5:11
 
És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenÃket és kÃveték ot.  
 
Luk 5:12
 
És lon, hogy mikor az egyik városban vala, ímé [vala ott] egy poklossággal teljes ember: és mikor meglátta Jézust, arczra borulva kéré ot, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!  
 
Luk 5:13
 
[Jézus] pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tole a bélpoklosság.  
 
Luk 5:14
 
És o megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, [úgymond,] mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul o nékik.  
 
Luk 5:15
 
A hír azonban annál inkább terjedt o felole; és nagy sokaság gyule egybe, hogy ot hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az o betegségeikbol.  
 
Luk 5:16
 
De o félrevonula a pusztákba, és imádkozék.  
 
Luk 5:17
 
És lon egy napon, hogy o tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a tÃrvénynek tanítói, a kik jÃttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálembol: és az Úrnak hatalma vala o vele, hogy gyógyítson.  
 
Luk 5:18
 
És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, a ki gutaütÃtt vala; és igyekezének azt bevinni és o elébe tenni.  
 
Luk 5:19
 
De nem találván módot, hogy a sokaság miatt mikép vigyék ot be, felhágának a háztetore, és a cseréphéjazaton át bocsáták ot alá ágyastól Jézus elé a kÃzépre.  
 
Luk 5:20
 
És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te buneid.  
 
Luk 5:21
 
Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, a ki [ily] káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bunt, hanemha egyedül az Isten?  
 
Luk 5:22
 
Jézus pedig észrevévén az o tanakodásukat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben?  
 
Luk 5:23
 
Melyik kÃnnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te buneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?  
 
Luk 5:24
 
Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e fÃldÃn megbocsátani a bunÃket, (monda a gutaütÃttnek): Néked mondom, kelj fel, és fÃlvévén nyoszolyádat, eredj haza!  
 
Luk 5:25
 
És [az] rÃgtÃn felkelvén azok szemeláttára, fÃlvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsoítvén az Istent.  
 
Luk 5:26
 
És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsoíték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony csodadolgokat láttunk ma!  
 
Luk 5:27
 
Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevu vámszedot, a ki a vámnál ül vala, és monda néki: KÃvess engem!  
 
Luk 5:28
 
És az mindeneket elhagyván, felkele és kÃveté ot.  
 
Luk 5:29
 
És Lévi nagy lakomát készíte néki az o házánál; és vala [ott] nagy sokasága a vámszedoknek és egyebeknek, a kik o velÃk letelepedtek volt.  
 
Luk 5:30
 
És kÃztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az o tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedokkel és a bunÃsÃkkel?  
 
Luk 5:31
 
És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.  
 
Luk 5:32
 
Nem azért jÃttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bunÃsÃket a megtérésre.  
 
Luk 5:33
 
Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta bojtÃlnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?  
 
Luk 5:34
 
O pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok bojtÃljenek, a míg a volegény velÃk van?  
 
Luk 5:35
 
De eljonek a napok, és mikor a volegény elvétetik o tolÃk, akkor majd bojtÃlnek azokban a napokban.  
 
Luk 5:36
 
És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert külÃnben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt.  
 
Luk 5:37
 
És senki sem tÃlti az új bort ó tÃmlokbe; mert külÃnben az új bor megszakasztja a tÃmloket, és a [bor] kiÃmÃl, és a tÃmlok [is] elvesznek.  
 
Luk 5:38
 
Hanem az új bort új tÃmlokbe kell tÃlteni, és mind a ketto megmarad.  
 
Luk 5:39
 
És senki, a ki ó [bort] iszik, mindjárt újat nem kiván, mert azt mondja: Jobb az ó.  

Genesis | Exodus | Leviticus | Numbers | Deuteronomy | Joshua | Judges | Ruth | 1 Samuel | 2 Samuel | 1 Kings | 2 Kings | 1 Chronicles | 2 Chronicles | Ezra | Nehemiah | Esther | Job | Psalms | Proverbs | Ecclesiastes | Song of Solomon | Isaiah | Jeremiah | Lamentations | Ezekiel | Daniel | Hosea | Joel | Amos | Obadiah | Jonah | Micah | Nahum | Habakkuk | Zephaniah | Haggai | Zechariah | Malachi | Matthew | Mark | Luke | John | Acts | Romans | 1 Corinthians | 2 Corinthians | Galatians | Ephesians | Philippians | Colossians | 1 Thessalonians | 2 Thessalonians | 1 Timothy | 2 Timothy | Titus | Philemon | Hebrews | James | 1 Peter | 2 Peter | 1 John | 2 John | 3 John | Jude | Revelation
Mark 1Luke 41 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Luke 6John 1
© 2005 redegg.org Home | Bible | About | Help | Site Map | Violin Flash Cards